header-image

Történetünk

A Magyar Víziközmű Szövetség megalakulása

A Víz- Csatornamű és Fürdő Vállalatok Országos Szakmai Szövetsége 1990-ben alakult meg, amely később – a Magyar Fürdőszövetség önállóvá válásával – Víz- és Csatornaművek Országos Szakmai Szövetsége néven, majd 2005-től már Magyar Víziközmű Szövetség (röviden: MaVíz) néven teljesedett ki és szakmai viszonylatban jelenleg is hatékonyan működik. A Szövetséget közel 170 tagszervezet alkotja, közöttük víziközmű-szolgáltatók, vízipari, kereskedelmi, szolgáltatói cégek, oktatási intézmények.

Az alapító tagok:

  1. Baranya Megyei Vízmű Vállalat (Komló)
  2. Dél-Bács-Kiskun Megyei Vízmű Vállalat (Kiskunhalas)
  3. Észak-Bács-Kiskun Megyei Vízmű Vállalat (Kecskemét)
  4. Békés Megyei Víz- és Csatornamű Vállalat (Békéscsaba)
  5. Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Vízművek Vállalat (Miskolc)
  6. Csongrád Megyei Víz-és Csatornamű Vállalat (Szentes)
  7. Debreceni Vízmű és Gyógyfürdő Vállalat (Debrecen)
  8. Dunaújvárosi Víz- és Csatornamű (Dunaújváros)
  9. Fejér Megyei Vízművek (Székesfehérvár)
  10. Fővárosi Csatornázási Művek (Budapest)
  11. Fővárosi Vízművek (Budapest)
  12. Gyulai Vízművek (Gyula)
  13. Győr és Környéke Vízmű és Fürdő Vállalat (Győr)
  14. Hajdú-Bihar Megyei Víz- és Csatornamű Vállalat (Debrecen)
  15. Heves Megyei Vízmű Vállalat (Eger)
  16. Miskolci Vízművek, Fürdők és Csatornázási Vállalat (Miskolc)
  17. Nógrád Megyei Víz- és Csatornamű Vállalat (Salgótarján)
  18. Pest Megyei Víz és Csatornamű Vállalat (Budaőrs)
  19. Pécsi Vízmű (Pécs)
  20. Sopron és Környéke Víz és Csatornamű Vállalat (Sopron)
  21. Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Víz és Csatornamű Vállalat (Nyíregyháza)
  22. Szegedi Vízművek és Fürdők (Szeged)
  23. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Víz és Csatornamű Vállalat (Szolnok)
  24. Tolna Megyei Víz- és Csatornamű Vállalat (Szekszárd)
  25. Vas Megyei Víz- és Csatornamű Vállalat (Szombathely)
  26. Veszprém Megyei Víz- és Csatornamű Vállalat (Veszprém)
  27. Dél-Zalai Víz- és Csatornamű Vállalat (Nagykanizsa)
  28. Észak-Zalai Víz- és Csatornamű Vállalat (Zalaegerszeg)
  29. Duna Menti Regionális Vízművek (Vác)
  30. Dunántúli Regionális Vízművek (siófok)
  31. Északdunántúli Regionális Vízművek (Tatabánya)
  32. Északmagyarországi Regionális Vízművek (Kazincbarcika)
  33. Tisza Menti Regionális Vízművek (Szolnok)
  34. Baranya Megyei Fürdő Vállalat (Harkány)
  35. Büki Gyógyfürdő (Bük)
  36. Fővárosi Fürdő Igazgatóság (Budapest)
  37. Hajdúszoboszlói Gyógyfürdő (Hajdúszoboszló)
  38. Gránit Fürdő (Zalakaros)
A Szövetség első elnöke Dr. Szőke Ferenc, a Fővárosi Vízművek gazdasági igazgatója lett.

Az elnökök sora:

  • Dr. Szőke Ferenc (1990. június 28. – 1995. december )
  • Szekeres István (1995. december – 1996. december)
  • Karancsi Zoltán (1996. december – 1997. március)
  • Dr. Nádasdy Gábor (1997. március – 1999. október)
  • Dr. Kepecs György (1999. október – 2001. december)
  • Szekeres István (2001. december – 2004. december)
  • Ányos József (2004. december – 2010. december)
  • Kurdi Viktor (2010. december -2013. december)
  • Winkler Tamás (2013. december - 2015. szeptember )
  • Kurdi Viktor (2015. szeptember - )

A Szövetség 22 éves működése alatt társ- és alelnökök voltak:

  • Doszpod Béla
  • Báthori Gábor
  • Kovács Antal
  • Szekeres István
  • Móricz István
  • Palkó György
  • Dr. Bánhidy Péter

A Szövetség 22 éves működése alatt elnökségi tagok voltak:

Ányos József(Debreceni Vízmű Zrt)
Dr. Bánhidy Péter(Heves Megyei Vízmű Zrt)
Báthori Gábor(Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Vízművek Vállalat )
Bendicsek József(Veszprém Megyei Víz- és Csatornamű Vállalat)
Dr. Burján Richárd(Zalavíz Zrt)
Dr. Csák Gyula(Békés Megyei Vízművek Zrt)
Doszpod Béla(Pest Megyei Víz- és Csatornamű Vállalat)
Farkas Vince(DmRV Zrt)
Haranghy Csaba(Fővárosi Vízművek Zrt)
Havas András(Sopron és Környéke Víz- és Csatornamű Zrt)
Hegedüs László(Sopron és Környéke Víz- és Csatornamű Zrt)
Ift Miklós(KAVÍZ Zrt)
Istókovics Zoltán(Szegedi Vízmű Zrt)
Dr. Kaposvári Kázmér(Víz- és Csatornaművek Konc. Zrt, Szolnok)
Karancsi Zoltán(Baranya Megyei Vízmű Vállalat)
Dr. Kepecs György(Fővárosi Csatornázási Művek Zrt)
Keszler Ferenc(Fővárosi Vízművek Zrt)
Kis István(FEJÉRVÍZ Zrt)
Kovács Antal(Délzalai Víz- és Csatornamű Zrt)
Kugler Gyula(Bakonykarszt Zrt)
Kurdi Viktor(Bácsvíz Zrt)
Lanku Ildikó(Érd és Térsége Víziközmű Kft)
Medgyesi Pál(Makó-Térségi Víziközmű Kft)
Móricz István(Nyírségvíz Zrt)
Dr. Nádasdy Gábor(Debreceni Vízmű Zrt)
Palkó György(Fővárosi Csatornázási Művek Zrt)
Szántó Imre(DRV Zrt)
Szekeres István(Bácsvíz Zrt)
Szigeti Attila(Kalocsavíz Kft)
Dr. Szikszai József(ÉDV Zrt)
Dr. Szőke Ferenc(Fővárosi Vízművek Zrt)
Tóth István(DRV Zrt)
Tőke László(Pannon-Víz Zrt)
Vogel Csaba(DmRV Zrt)
Vojtilla László(MIVÍZ Kft)
Wagner József(Vasivíz Zrt)
Weininger Attila(Baranya Megyei Vízmű Vállalat)
Winkler Tamás(DRV Zrt)

Elnökségi tagok voltak a Vízipari Tagozat részéről:

  • Weisz János
  • Popovics Sándor
  • Czaha Gábor
  • Weisz Zalán

Főtitkárok voltak:

  • Dr. Papp Mária
  • Nagy Edit

Legfontosabb események:

1990. június 28.33 vízközművet üzemeltető szervezet és 5 fürdő vállalat megalakítja a Szövetséget
1991.Szakmai Bizottságok megalakulása
Az első Főmérnöki Értekezlet Sopronban
1992.Az első vízipari tagok belépése
MTA szakbizottság titkársági feladatai ellátásának kezdete
1993.IWSA világkongresszus Budapesten
Megjelenik a „Vízmű Panoráma” első száma
1994.Az első szövetségi Évkönyv megjelenése
1995.Érdemi bekapcsolódás a szakma jogi szabályozásába (38-as Kormányrendelet)
1996.Hatályba lép a Szövetség Etikai Kódexe
Aquanet holland projektek indulása
1997.IWSA, Szennyvíztechnikai és Vízipari Tagozatok szerveződése
A Kommunálexpo kiállításon a Szövetség első alkalommal önálló kiállító
I. Vízi Közmű Konferencia Sopronban
1998.Megkezdődik a Szövetség oktatási programja
A Közgyűlés módosítja az Alapszabályt
1999.Elkészül a Szövetség Stratégiája
2000.A Szövetség szervezi a víz világnapja központi ünnepségét
Kilenc szövetségi projekt indítása
2001.Üzemel a Szövetség Internet honlapja
Megkezdi működését a „Víz az élet” alapítvány
2002.Közreműködés a vízi közmű szolgáltatás jogi szabályozásának előkészítésében
Elnyert KvVM – OVF pályázatok nyomán szakmai koncepciók készülnek
2003.Több mint 100 üzemeltető és több mint 100 vízipari tagszervezet
Tematikus konferenciák, vízipari szakmai napok évente 30 alkalommal
2004.ÖKO-AQUA Nemzetközi Konferencia és Kiállítás Debrecenben
Rendszeres konzultációk a KvVM felső vezetésével
A Szövetség átveszi és felújíttatja az Infobuszt
2005. március 2.Új név - Magyar Víziközmű Szövetség