ÖKO-AQUA 2010 – Összegzés
„Válság és fejlődés. Újdonság – Aktualitás – Fontosság”. E jelmondattal nyitotta meg kapuit a debreceni Főnix Csarnokban 90 kiállító vízipari-kereskedelmi cég és 850 szakember részvételével a június 16-18. között megrendezett IV. ÖKO-AQUA Nemzetközi Vízi Közmű Konferencia és Kiállítás. (A megnyitó délelőttjén zuhogó esőben értek véget a MaVíz II. Labdarúgó Kupa küzdelmei, melyek eredményeiről külön cikkben tudósítunk.)
A zsúfolásig megtelt Főnix Csarnok monstre eseménysorozata a déli sajtótájékoztatóval kezdődött, majd Ányos József MaVíz elnök ünnepélyes megnyitója után Kósa Lajos, Debrecen Megyei Jogú Város polgármestere köszöntötte a vízi közműves szakma színét-javát. A plenáris előadásokban Fejér László mérnök, vízügyi történész a vízi közműszolgáltatás magyarországi történetét ismertette, majd Prof. Dr. Somlyódy László akadémikus a vízgazdálkodás jövőjéről szólt. A plenáris ülés a MaVíz kiadásában megjelent legújabb könyv, a „Vízügyi beruházások, értékpapírok” bemutatásával zárult.
A csarnokban kiállító cégek bevezetésként egri borkóstolóval csalogatták standjaikra a látogatóikat. A konferencia szekció előadásai a vízi közműszolgáltatás történelmi nagyjairól elnevezett termekben folytatódtak három napon át. A Wein János teremben az ivóvíz ellátás, a Kajlinger Mihály teremben elsősorban a szennyvíz szolgáltatás előadásai folytak, míg a Reitter Ferenc terem és a Zsigmondy Vilmos terem változatos eseményeknek adtak otthont. Ez utóbbiakban kaptak lehetőséget a gazdálkodás, a „Díjak – Díjképzés – EU projektek” című panelbeszélgetés, a nyilvános oktatási workshop, a magyar – román benchmarking workshop valamint a társadalmi felelősség, HR, PR, értékesítés, ügyfélszolgálat, vállalatirányítás, szervezet- és folyamatfejlesztés előadásai. Az érdeklődő látogatóközönség számára ismeretterjesztő előadások is elhangzottak.
Az első két nap a 18 órakor végződő kiállítói és szekció programok után sem telt el esemény nélkül. Csütörtökön este az AQUATICUM vendégei voltak az ÖKO-AQUA résztvevői, az ezt megelőző szerdán este pedig a Kölcsey Kulturális Központ adott helyet a vízi közművek napja hagyományos ünnepségének. Ányos József elnök ünnepi köszöntőjében a 20 évvel ezelőtt megalakult Szövetség egyre szélesedő tevékenységéről és eredményeiről szólt, majd emléktárgyat adott át az alapítást kezdeményező emblematikus személyek részére. Dr. Szőke Ferenc, Doszpod Béla, Kovács Antal és Lostorfer Rezsőné mellett Dr. Papp Mária – aki közel 20 éve tölti be a főtitkári tisztet - vehették át az ajándékot.
A kitüntetések átadásának-átvételének sorát a víz világnapján betegsége miatt távol levő Petrovics Irén (BÁCSVÍZ Zrt.) folytatta, aki a MaVíz Emlékérmét ezen az ünnepségen vehette át. A Magyar Vízközmű Szövetség Elismerő Oklevelét 23-an kapták (ld. listánkat). Az idén második alkalommal adta át a Vásári Díjakat Kugler Gyula, a MaVíz Elnökségének tagja. Kilenc vízipari-kereskedelmi kiállító cég mutatta be Magyarországon első alkalommal 11 termékét illetve szolgáltatását az idei ÖKO-AQUA-n. Közülük a KRISTÁLY Kft., a WILO Kft. és a pureco Kft. egy-egy terméke kapott Vásári díjat.
A „Víz és Innováció” ifjúsági pályázatra 14 pályamű érkezett. A győztes Tarjányiné Szikora Szilvia, a FCsM Zrt. fiatal munkatársának pályaműve lett, akinek Szekeres István a „Víz az Élet” Alapítvány Kuratóriumának elnöke adta át az 500 ezer Ft pénzjutalommal járó díjat. A MaVíz II. Labdarúgó Kupa idei győztes csapatainak cégvezetői Oklevelet kaptak a munkahelyi sport támogatásáért. Az ünnepi műsorban a debreceni Vox Antiqua Kamarakórus énekelt és a Flex HD Sport Egyesület tartott aerobic bemutatót.
A IV. ÖKO-AQUA három napos rendezvénysorozata pénteken a Műszaki és a Közgazdasági Bizottságok elnökeinek összegzéseivel, majd Ányos József elnöki zárszavával ért véget.
| Csatolmány | Méret |
|---|---|
| ÖKO-AQUA 2010 – Összegzés | 41.75 KB |