Előadói felhívás - Szennyvízágazati Szakmai Nap
A Magyar Víziközmű Szövetség a változó jogszabályi környezetre való tekintettel 2011. év során a már hagyományosnak számító Szennyvízágazati Konferencia helyett egy egynapos szakmai értekezésre hívja össze a szennyvízágazat szakembereit. A szakmai napra várjuk magas szakmai színvonalú előadások megtartására vállalkozó üzemeltető szakemberek és tudományos szakértők előzetes jelentkezését. Az előadások tervezett időtartama egyenként 20 perc, melyet néhány perces konzultáció követhet.
Előadónak jelentkezniaz előadás kifejtett témavázlatának megküldésével
2011. november 9-ig lehet, mely az alábbiakat tartalmazza:
- Előadó neve, elérhetősége, munkahelye vagy oktatási intézménye
- Előadás címe, témája, címszavai
- Előadás rövid, de kellően részletes tartalmi vázlata
Előadóink jelentkezését – témavázlat megküldésével – a mellékletben található címre várjuk!
A jelentkezéseket – a témavázlat alapján – az Előkészítő Bizottság bírálja el, és dönt a Szakmai Nap programjába való felvételéről. Az eredményről november elején értesítjük a jelentkezőket, és a programot honlapunkon is közzé tesszük.
A Szakmai Nap során Vízipari Tagszervezeteink részére reklám- és szponzori megjelenési lehetőséget biztosítunk, mely – a MaVíz Rendezvénypolitikája értelmében – a rendezvényhez kapcsolódó reklám-, szponzori-, illetve támogatói szerződés rögzít. A rendezvény támogatásának lehetőségéről a MaVíz Titkárságán kapható további információ. A szponzori jelentkezés határideje 2011. november 11.
| Csatolmány | Méret |
|---|---|
| Felhívás - Szennyvízágazati Szakmai Nap | 162 KB |