A Magyar Víziközmű Szövetség Elnökségének állásfoglalása

A magyarországi víziközmű-szolgáltatásban működő szervezetek és szakemberek az MTI és a média híradásaiból, majd a XV. Víziközmű Konferencián, Sopronban 2011. június 16-án tartott előadás nyomán értesültek hivatalosan is a víziközmű-szolgáltatásról készülő törvény tervezetéről, a jogalkotási elképzelésekről, szándékokról. A konferencia zárszavában Kurdi Viktor, a MaVíz elnöke hangsúlyozta, hogy a Szövetség a törvénytervezet szakmai előkészítése során hangsúlyosan képviselni fogja tagszervezeteinek érdekeit.

A víziközmű-szolgáltató szervezetek számának a törvény előírásai megvalósítása révén történő csökkentéséről szóló hírek kapcsán a MaVíz Elnöksége szakmai véleményét az alábbi nyilatkozatban fogalmazza meg:

  • A víz- és csatornaszolgáltatás stratégiai ágazat, melyben elsődleges követelmény a vízbázisok és a szolgáltatás biztonsága. A szolgáltatás folyamatosságát, európai színvonalú biztonsági, mennyiségi és minőségi jellemzőit – az üzemeltető szervezet nagyságától függetlenül – valamennyi fogyasztó számára biztosítani kell.
  • A szakma tudomásul vette a rendszerváltozás óta eltelt több mint két évtized során az ágazatban kialakult helyzetet, a szolgáltató szervezetek nagyarányú szétaprózódását, és tiszteletben tartja a tulajdonosok – az állam és a települési önkormányzatok – érdekeit. A MaVíz – a kis és nagy szervezeteket egységbe szólítva, azok szakmai érdekeit egyaránt képviselve, a szolgáltatás biztonságát szem előtt tartva – a jogszabály előkészítők partnereként szorgalmazza a szakmai követelményrendszer teljesítését és a biztonságos ellátást szolgáló, önkéntes szervezeti integráció lehetőségét megfogalmazó törvényi szabályozást.
  • A szervezeti integrációt nem a szolgáltatók számának csökkentése indokolja, hanem a szolgáltatás biztonsága. Nem a sarokszámok – az ellátott lakosok vagy a fogyasztási helyek száma, a szolgáltatott vagy elvezett vízmennyiség, stb. – fontosak, hanem az, hogy a szolgáltatás feleljen meg a biztonságos ellátás követelményrendszerének. Ennek érdekében – többek között – legyen folyamatosan megooldott
    • az akkreditált laboratóriumi vizsgálatok elvégzése;
    • az üzemzavarok és a hálózaton bekövetkező rendkívüli hibák gyors elhárítása, az ezek miatt lehetséges szolgáltatási szünetek, balesetek, fertőzések, megbetegedések elkerülése;
    • a 201/2001 (X.25.) számú Kormányrendelet szerinti jó minőségű ivóvíz biztosítása;
    • a 65/2009. (III.31.) számú Kormányrendeletben előírt és az Országos Tisztifőorvosi Hivatal által jóváhagyott vízbiztonsági tervek alkalmazása;
    • a környezetvédelmi előírásoknak megfelelő csatornaműködtetés és szennyvíztisztítás;
    • a tárgyi eszközök minőségének, állagának óvása, tervszerű felújítása;
    • a korszerű, informatikai támogatottságú és az élőmunkát hatékonyan megtakarító, gazdaságos üzem- és vállalati irányítás;
    • folyamatos és színvonalas ügyfélszolgálattal a fogyasztók rendszeres, hiteles és megnyugtató tájékoztatása, üzemzavar esetén is biztonságos ellátása;
    • és – törvényileg rendezett tulajdoni és hatásköri viszonyok között – az EU 60/2000 Víz Keretirányelv „teljes költségmegtérülés” elve szerint képzett szolgáltatási díjak megállapítása, azok elszámolása, a szolgáltatás tisztes jövedelmezősége a fogyasztók számára is elfogadható díjakkal
  • A MaVíz a fenti feltétel- és követelmény-rendszer kialakítását tartja elengedhetetlennek. A Szövetség arra törekszik, hogy ezek egyértelmű megfogalmazása ne tiltó vagy kényszerítő, hanem a szolgáltatási biztonságot ösztönző hatást érjen el a víziközmű szolgáltató szervezeteknél, a hosszú távú és felelősségteljes fejlődés érdekében.

A Magyar Víziközmű Szövetség nagyra értékeli az elmúlt 20 évben tagszervezeteinek együttműködése révén elért eredményeit a szakma fejlődésében, az európai színvonalú, fogyasztóbarát szolgáltatás megvalósításában. Ezen eredmények kiterjesztését és továbbfejlesztését szorgalmazva kívánja összefogni tagszervezeteinek együttes érdekeit a víziközmű szolgáltatásról szóló törvénytervezet szakmai előkészítésének folyamatában.


Magyar Víziközmű Szövetség Elnöksége
Budapest, 2011. június