header-image

Évindító interjú a szövetség Elnökével

Évindító interjú a szövetség Elnökével

Kurdi Viktorral, a Magyar Víziközmű Szövetség elnökével készült egy részletes riport a Vízmű Panoráma következő lapszámába. Elnök Úr az elmúlt időszak értékelése mellett a szektor jelenlegi helyzetéről, valamint az előttünk álló feladatokról, kihívásokról és az ágazati jövőképről is beszélt.

A Vízmű Panoráma 2020/I. lapszámában megjelenő riportot változtatás nélkül közöljük.

Másfél év nem sok idő. Ennyi idő telt el azóta, hogy ezen lapokon Kurdi Viktorral, a MaVíz elnökével olvashattak interjút és kaphattak betekintést az ágazat helyzetébe, a jövőre vonatkozó tervekbe. Másfél év nem sok idő, de a környezetünkben sok minden változott. Ez és a kezdődő új év együttesen elég alapot adnak ahhoz, hogy megkérdezzük a MaVíz elnökét, hol is állunk most.

Márialigeti Bence: Bő másfél évvel ezelőtti beszélgetésünket nagyon optimista hangulatban azzal fejeztük be, hogy reméli, „2019-re úgy fordulunk rá, hogy látni a megváltozó, fenntarthatóságot garantáló működési feltételeket”. 2019 őszén a Főmérnöki értekezleten már az volt a végszó: „pozitív, hogy ellenállóképességünk tökéletesre fejlődött, de elég, vége. Tovább ezt nem lehet tűrni. Ennyire rossz az irány?”
Kurdi Viktor: 2019-ben biztató jelként fogtam fel, és most is így tekintek rá, hogy az energiahatékonysági és rekonstrukciós pályázatok megjelentek, sőt, nemcsak kiírásra kerültek, hanem eredménnyel le is zárultak, a források jó részét már meg is kaptuk. Való igaz és tudjuk, hogy ez a forrás, ami 2019-ben odaítélésre és kiosztásra került a pályázaton nyerteseknek, ez töredéke annak, amire az ágazatnak szüksége lenne. Sajnálatos az is, hogy nem minden tagvállalatunk nyert a pályázatokon, pedig az előzetes egyeztetések alapján erre lehetett számítani, tudatában annak is, hogy az energiahatékonysági konstrukció formai értékelésen túljutott projektek forrásigénye nem haladta meg a rendelkezésre álló keretet. Sokszor fogalmaztam úgy 2019-ben, hogy ez a hetedik szűk esztendő és nagyon várjuk már, hogy vége legyen és ráforduljunk 2020-ra, ami minden bizonnyal olyan változásokat eredményez majd, amelyek az ágazat fenntarthatóság felé történő elmozdulását eredményezik. Most így január első napjaiban sajnos nem látszanak még ennek a körvonalai.
Való igaz az is, hogy víziközmű-szolgáltató cégeink ellenálló képessége, de inkább azt mondom, a megküzdési, megbirkózási képessége nagyon sokat fejlődött az utóbbi években. Ezzel párhuzamosan azonban a munkaerőpiaci trendek, a minimálbér és a garantált bérminimum emelése és ezek hatásai nagyon sok tagvállalatunkat a működőképesség határára sodorták. Továbbra is azt érzékeljük, hogy a szakpolitikát folytató és a víziközmű ágazat stratégiájával foglalkozó szakemberekkel még mindig nem mélyült el olyan érdemi párbeszéd, mely alapján látni lehetne a megoldás jeleit.
Én arra számítok, hogy 2020-ban is lesznek pályázatok akár rekonstrukcióra, akár energiahatékonyságra, de azt is érzékelem, hogy ez már nem lesz elegendő kormányzati segítség ahhoz, hogy zavartalan üzemeltetéssel a 38 MaVíz-es tagvállalat az évet teljesíteni tudja.

MB: Említette, hogy kifizetések is történtek 2019-ben a rekonstrukciós és energiahatékonysági pályázatokon. Tudna számokat is mondani?
KV: Úgy tudom, hogy kétszer másfél Mrd Ft került kiutalásra a rekonstrukciós pályázaton és 6 Mrd Ft feletti összeg van tartalék listán. Ez azt jelenti, hogy 6 Mrd Ft-nál is több olyan projekt létezik, melyek tartalmilag és formailag is megfeleltek, és ha 2020-ban lenne szándék és forrás a Minisztérium részéről ezek megvalósítására, akkor ezek kivitelezhetők lennének. Ez adhat egy lökést, egy kezdeti kimozdulást, amire nagy szükségünk van. De természetesen én is és mindenki tudja, hogy a leadott és MEKH által elfogadott GFT-kben évente kb. 100 Mrd Ft-os hiány tátong. Ez azt jelenti, hogy a 6 Mrd Ft feletti értéket képviselő tartalék projektek az évi beruházási hiány mindössze 6 %-át fedezik. Nem sok, de valami legalább elindulna.
Energetikai vonalon pedig úgy tudom, hogy közel 4 Mrd Ft támogatás került odaítélésre. Ezek a beruházások 50%-os önrésszel valósulnak meg, azaz mintegy 8 Mrd Ft értékű fejlesztés jön létre 2020 ban és 2021-ben. Nagyon sajnálom viszont, hogy a villamos energia árának világpiaci emelkedése nagy valószínűséggel minden tagvállalatnál sokkal többet visz el, mint ami az energiahatékonysági pályázat megvalósítása után energiamegtakarításként elérhető.

MB: 2018 előtt a rekonstrukciós források hiánya volt a központi üzenet. Utána a munkaerőhiány, a munkaerő költsége és a munkaerő megtartás. Most mi az üzenet?
KV: Én 2020-ra úgy fordultam rá, hogy a működőképesség megtartása a fő kérdés, az üzenet. Már nem boncolgatom, hogy miért nincsen víz. Azért nincsen víz, mert nincsen ember, aki a csőtörést megjavítsa vagy azért nincsen víz, mert nincs pénz kicserélni egy műszaki berendezést, ami meghibásodott. Ott tartunk, hogy akár a javítási fedezet hiányát, akár a munkaerő kérdést, akár az üzemeltetési vagy rekonstrukciós feladatok elodázását nézem, mindegyik az ellátásbiztonságot veszélyezteti. A fő kérdés így év elején tehát már az, hogy ilyen körülmények között magát a működőképességét meg tudja-e őrizni valamennyi vízművállalat az országban 2020-ban.
A mostani jelek azt mutatják, hogy a hét szűk esztendő alatt felhalmozott évi mintegy 34 Mrd Ft, azaz összesen 240 Mrd Ft hiány hatásai most, a nyolcadik évben, 2020-ban már biztosan jelentkezni fognak az ellátási biztonságban és a szolgáltatás minőségben. Ezért mondom azt, hogy a beavatkozás elengedhetetlen.

MB: A víziközmű-szolgáltatás helyzetét sok szempontból lehet és kell is nézni. A sok szempont és sok nézőpont azonban sok emésztési időt is igényel. Van-e olyan egy-két mutató és szám, mely az ágazat helyzetét, a tendenciákat jól bemutatja?
KV: Amikor ezt az időbeni változást szemléltetni szeretnénk, akkor legszívesebben mindig a hibastatisztikákhoz nyúlok, ahhoz, hogy az 1 km-re jutó meghibásodások aránya hogyan alakul mind a víz-, mind a csatornaszolgáltatás területén. Szintén fontos mutató a kifogásolt ivóvízminták aránya és a szennyezőanyag határérték túllépések aránya. Ezekből a mutatókból és tendenciáikból jól látszik, hogy a tennivalóink az idő előrehaladtával szaporodnak és szaporodni is fognak.

MB: Ahogyan Ön is elemezte 2019. évi konferenciákon, jók a szolgáltatók, jó osztályzatot kapnak a felhasználóktól, a szolgáltatás működik. Hogyan lehet így a "vészhelyzetet" hatékonyan kommunikálni? Mi a MaVíz stratégiája?
KV: A MEKH fogyasztóvédelmi felmérése egyértelműen kimutatta, hogy mennyiben más a víziközmű ágazat, mint mondjuk a földgáz vagy villamos energia szektor. Büszkeséggel tölt el, hogy az ágazatunk számai jelentősen meghaladták a társközművek fogyasztói elégedettségi értékeit. Ez kapott publicitást is, ennek örülhetünk, erre büszkék lehetünk.
A vészharang kongatás, a vészjelzések küldése már nehezebb dió, mert sokszor érzem azt, hogy a beszélgető partnereink nem érzik vagy nem kívánják érezni annak súlyát, amit mondunk vagy láttatni szeretnénk. Igaz az, amit az év végi Igazgatói értekezleten az egyik kollégánk megfogalmazott, hogy minden bizonnyal az érdekérvényesítési technikánkban kellene új utakat találni, változtatni, mert ahogyan ezt eddig végeztük, az nem vezetett eredményre. Komoly útkeresésben vagyunk, és véleményem szerint nemcsak mi, a MaVíz, hanem minden más ágazati szereplő is, aki szeretné kimozdítani a szektort ebből a helyzetből. A rossz hír az, hogy sajnos nincsen még birtokunkban olyan recept, ami akár garanciát, akár komolyabb reményt adna arra, hogy ezeket a vészjelzéseket olyan megfelelő helyre juttassuk el, ahonnan megoldás várható a mindennapi problémáinkra.

MB: A kérdés egyébként onnan is eredhet, hogy amíg az ember a bőrén nem tapasztalja, hogy baj van, addig nem szembesül vele. A szemétszállításból is akkor lett probléma, mikor nem vitték el.
KV: Így igaz. Ha a kukák kint maradnak egy-két napig vagy hétig, az kellemetlen, esztétikailag probléma, közegészségügyi kockázatokat vet fel, de nem biztos, hogy lebénítja egy városnak a működését Ezzel szemben, ha csak egy tízezres kisváros vízellátását kellene lajtoskocsival vagy zacskós vízzel megoldani, és a vécéöblítés is lehetetlen akár csak néhány napig, az hamar botrányba fulladna, ami nagyon is felértékelné az ivóvíz szolgáltatást a társadalom és a döntéshozók szemében. Nem gondolom, hogy ne lenne érték a víz vagy a vízszolgáltatás bárkinek is a szemében, hiszen láthatjuk, hogy a kormány által a közelmúltban elfogadott és nyilvánosságra hozott klímastratégiában is hangsúlyosan szerepel a vízbázis, a víziközmű vagyon védelme. Ezzel tehát sokan tisztában is vannak, csak mivel a közművek jelentős része el van temetve és nem látják nap mint nap azok állapotát, és a szakemberek felé nincsen meg a megfelelő bizalom, hogy elfogadják az általuk dokumentált állapotok valóságát, késik a beavatkozás. Ha viszont azt látják, hogy 10000 embert több napig lajtos kocsival vagy zacskós vízzel kell ellátni, és nem lehet elmenni vécére akkor valószínű gyorsabban megérkezik a változás. Kívánom, hogy ne így legyen, de azt tisztán kell látni, hogy egyre nagyobb az esélye annak, hogy ez valamikor bekövetkezzen. A szolgáltatási színvonal a fenti nehézségek miatt fokozatosan csökken, sok esetben az egyébként szükséges készenlét fenntartására sincsen már fedezet. Sok helyen tapasztalom azonban még azt a hivatástudatot, a szolgáltatási kötelezettség iránt érzett felelősséget, ami arra sarkallja a kollégákat, hogy ilyen esetben, kvázi ingyen, a szabad idejükben kimenjenek és elhárítsák a hibákat. Nagy tisztelet és köszönet jár nekik, de látni kell, ez nem tarthat örökké.
Ezzel párhuzamosan azt is érzéklejük, hogy a fogyasztók igényei nőnek irányunkba, egyfajta erkölcsi elvárás ez, hogy mihamarabb ott legyünk, megjavítsuk a hibát és helyreállítsunk mindent legalább olyan minőségben, mint amilyen előtte volt. Ezt az igény növekedést érzékelik a vízmű vállalatok és próbálnak is helyt állni, de, ahogyan már fent is mondtam, ez egyre kevésbé tartható fent.

MB: Az elmúlt évben több komoly változást előre bocsátó egyeztetésen vett részt aktívan a MaVíz: új határértékek bevezetése, csapadék kezelés. Mindkettő olyan téma, ami még több forrást, még több kapacitást igényel üzemeltetői oldalon, miközben a forrás egyre csökken. Lehet így ezekről a feladatokról komolyan és érdemben tárgyalni? Hová fog ez vezetni?
KV: Az mindenféleképp a szakma értéke, hogy van egy olyan szervezet, akit a különböző döntéshozó szervek, minisztériumok megszólíthatnak és amely képes olyan objektív szakmai állásfoglalással segíteni a törvényalkotói munkát, ami a szakmai érvek érvényesülését segíti. Én ezt nagy értéknek tartom, ahogyan azt is, hogy a MaVíz en belül vannak olyan ágazatért dolgozó szakemberek, akik a tagvállalataink munkatársai és akik ezt elhivatottságból, ellenszolgáltatás nélkül is képesek és hajlandók végezni. Nagy tisztelet és köszönet nekik ezen a csatornán keresztül is.
Legyen bármilyen anyagi forrásszűke, látszódjanak itt-ott a fásultság jelei, de az aktivitás megvan és szakmai hivatástudatunkból adódóan el kell mondani mindent, amit tiszta lelkiismerettel el tudunk mondani ezekben az egyébként fontos kérdésekben.
Hogy hová fog ez vezetni, az egy jó kérdés. Nem adjuk fel! Azt gondolom, hogy előbb-utóbb át fogjuk szakítani a korlátokat, amelyek után akár gyorsan vagy akár lassabban is, de rendeződni fognak a nagy problémák. Nincs más út. A víziközmű-szolgáltatás nem megkerülhető, nem rendelkezik alternatívával. Orvoshoz el tudunk menni a szomszéd városba, de zuhanyozni, vagy vécére a szomszédba sem megyünk!

MB: Ebben a folyamatosan romló és nem sok kilátással kecsegtető helyzetben nyilván a "hangulat", az optimizmus is lanyhul. Ezek ellenére mennyire tud egységes maradni a MaVíz? Mennyire tudja a "magyar betegség" elkerülni?
KV: Azt érzékeltük az ősz folyamán, hogy bizony megjelentek törésvonalak a MaViz en belül, az üzemeltetői szektoron belül. Nem jók ezek a repedések, nem jó, hogyha a kommunikációval, a magatartásunkkal ezeket tovább gerjesztjük. A MaViz en belül olyan érdemi, szakmai vitáknak kell teret adni, amelyek műszaki, közgazdasági, jogi alapösszefüggéseken, alapelveken nyugszanak és az ágazat ügyeit akarják előbbre vinni. Elnökként azt tekintem feladatomnak, hogy a lövészárkok betemetésével foglalkozzam, amolyan közvetítő szerepet töltsek be, amely hatására a Szövetségen belüli eltérő álláspontok kisimulhatnak és egységes tud maradni a MaVíz.
Ráfordulva most az utolsó elnökségi évre, ezt továbbra is küldetésemnek tekintem, abszolút egység párti vagyok tulajdonosi formától, földrajzi elhelyezkedéstől és vízipari vagy üzemeltetői oldaltól függetlenül. Az egységre törekvésem mellett bennem van a konszenzusra és a kompromisszumra való készség is. Biztos, hogyha ebben a krízis helyzetben a MaVíz nem egységesen lép fel, hanem látszanak rajta a széthúzás jelei, akkor az mindannyiunk esélyeit, lehetőségeit rontja.

MB: A vízipari tagozattal való együttműködésről mit gondol? Lehet közös érdekeket találni? A beruházás érdeke a Víziparnak is, mert abból lesz sok munkája, de az üzemeltetők először a működőképességüket szeretnék rendbe tenni.
KV: A kérdést nemcsak beruházás és rekonstrukció központúan kell nézni, mert az üzemeltetési, javítási, karbantartási folyamatok során nagyon sok olyan feladat, szolgáltatás lehet, amely a vízipari tagvállaltoknál csapódik le. És mivel a vízművek jelentős részénél nagyon-nagyon lecsökkent a 2013-as évhez képest ezen feladatokra biztosított források nagysága, ez komolyan érződik a vízipar szereplőinél is.
A vízipari tagozattal való együttműködések során voltak nehézségeink 2019-ben. Azt gondolom, ez azért is van, mert a vízipar is érzi a megrendelés állományán a víziközmű-szolgáltatók nehéz helyzetét. Örülök azonban annak, hogy év végére itt is kisimult az együttműködés. Döntés született arról, hogy a vízipar helyzetét bemutató komplex tanulmány készül 2020 első félévében, mely független szakembereknek független szakértőknek, kormányzati döntéshozóknak egyértelműen bemutatja azt, hogy a víziközmű-szolgáltatás komplex rendszerében milyen károkat és problémákat okoz a jelenlegi állapot fenntartása. Azt mondhatom, jó, hogy számíthatunk a MaVíz-en belül a vízipari tagozatra, és ennek vannak gyümölcsöző együttműködési formái, melyeket fent kell tartani és működtetni kell a jövőben is.

MB: Ha már év eleje, legyen olyan kérdés is, ami erre vonatkozik: Ha most lenne 2019 január, mit csinálna másképp? Miről gondolkodik most másképpen?
KV: 2019-ben egészen augusztusig építettük a kapcsolatot, az együttműködést a szakminisztériummal, annak vezetésével. Volt érdemi kommunikáció, párbeszéd. Nyár közepén arról egyeztettünk több fordulóban is, hogy milyen stratégiai alapdokumentum készüljön, annak mi legyen a tartalma. Közelinek láttuk azt, hogy végre a tettek mezejére lépünk és 2019 őszére meg fog nyilvánulni kormányzati döntések formájában is, hogy mi lesz a kivezető út és milyen lépésekben haladunk. Aztán szeptember elején, számunkra váratlanul, személyi változás állt be és ez az együttműködés megszakadt, félbemaradt a munka és ismereteink szerint nem is folytatódik. De ez nem a mi hatáskörünk. Úgy látom, hogy az én munkámban, ill. a szövetség munkájában kardinális vagy stratégiai jellegű döntést nem másítanék meg.

MB: Sokat beszéltünk arról, hogy mik a problémák, mennyire nehéz a boldogulás, mennyire nem látni a kiutat. Mi adhat mégis reményt, hol keressen a szakmabeli kolléga támaszt? Mivel győzhetők meg a kollégák, hogy maradjanak.
KV: Erre a kérdésre sokkal könnyebb volt addig válaszolni, amíg tudtunk legalább a nemzetgazdasági átlagnak megfelelő munkabért fizetni a dolgozóinknak. Akkor, amikor a nemzetgazdasági átlagbér már meghaladta a víziközműves átlagfizetést, akkor már nagyon nehéz azzal érvelni, hogy „de ez egy biztos munkahely, egy biztos jövőkép, mert a szolgáltatásra mindig szükség lesz”. Ehhez eddig hozzáadódott az a szempont is, hogy stratégiai jelentőségű alapszolgáltatásban lehet közreműködni, minden nap látható a munkánk eredménye, értéke. Erre a hivatástudatra alapozó motiváció nagyon sokáig helyénvaló volt az ágazatban, de amikor már azt látjuk, hogy a nemzetgazdasági átlaghoz képest a lemaradásunk folyamatosan nő, akkor már nehéz azt mondani a munkatársaknak, hogy erre legyenek figyelemmel, ne pedig arra, hogy a fizetésükből mennyi élelmiszert vagy éppenséggel egyéb családi kiadást tudnak finanszírozni. Sajnos azt látjuk, hogy teljesen ésszerű és logikus döntéssel hagyják itt értékes szakemberek a szakmát, mert másutt az anyagi boldogulásuk jelentősen könnyebbé válik.
Akik mégis nagy hivatástudattal még itt vannak, azok számára erősítő, motiváló üzenetként azt tudom elmondani, hogy higgyék el, nem lesz ez már sokáig így. Biztos vagyok benne, hogy a jelentősebb, a helyzetünket könnyebbé tevő változásokkal 2020-ban találkozni fogunk. Mert ellenkező esetben működésképtelenség áll be az ország néhány területén és emellett nem lehet szó nélkül elmenni. Merítsenek erőt a kollégák azokból a sikerekből, melyeket az utóbbi években elértek. Én visszagondolok arra, hogy 2013-ban, amikor jött a hír a rezsicsökkentésről és a közműadóról, nagyon sok vízmű igazgató kollégámmal együtt azt vizionáltuk, hogy itt már öt éven belül senki nem fog működni. Úgy gondoltuk, hogy öt éven belül, ha nem változnak a jogszabályok, nem lesz se ember, se eszköz, se gép, se szolgáltatás. Ezzel szemben eltelt a hét év és gyakorlatilag papíron egyetlen vízmű cég sem ment csődbe, nem hallunk nagy vízhiányokról, nagy havária helyzetekről, melyek sok ezer ember szolgáltatását bénítanák meg napokra vagy hetekre. Látható tehát, hogy sok mindent meg tudunk oldani. Ezek olyan sikerek, amelyeknek a szakember, aki ebben részt vett, nyugodtan örülhet és büszke lehet rá, hogy megcsinálta. Más kérdés, hogy szakmailag tudjuk, ez nem egy kívánatos út, nem erről álmodtunk, nem ezt szeretnénk. De, ha visszagondolunk ezekre a sikerekre, az erőt tud adni a 2020-as kihívásokhoz.

MB: Már többedszerre említette nagy meggyőződéssel, hogy 2020-ban találkozunk majd változásokkal. Itt vannak valamilyen konkrétumok, amiről lehet beszélni vagy inkább a szakadék széle mondatja ezt Önnel?
KV: A szakadék széle mondatja ezt velem. Most, így hét évvel a nehéz intézkedések bevezetése után azt mondom, hogy nagyon nagy meglepetés lenne számomra, ha 2020-ban nem lennének akár cégjogi szempontból, akár ellátásbiztonsági szempontból komolyabb zavarok a szolgáltatásban.

MB: Ha jól tudom, 2020 ban választások lesznek a MaVíz ben. Hogyan tekint erre? Vannak még tervei, jövőképe? Vinné tovább a megkezdett folyamatot?
KV: Így igaz, év végével lejár az aktuális elnökségi ciklus. Azt várom, hogy az év végéhez közeledve mind az elnök, mind az elnökség tagjai számot tudnak vetni azzal a munkával, azokkal az eredményekkel, amelyeket ebben a ciklusban elértünk, elértek.
A „hogyan továbbról” ilyen időtávban még nem lehet megalapozottan beszélni. Ezt nyilván az idő előrehaladtával fogjuk átgondolni, értékelni. Tervezünk egy konzultációs folyamatot, melynek során az elnökség tagjai a tagvállalatok első számú vezetőivel kis csoportokban ülnek le és a MaVíz működését, érdekérvényesítésének hatékonyságát, eredményességét értékelik. Számítok arra, hogy ezeken a beszélgetéseken felmerülnek olyan témák, amelyek egyértelműen megmutatják, hogy a tagság hogyan vélekedik az eddig elért eredményekről, a MaVíz aktuális stratégiájának irányáról. Amint említettem korábban is, a novemberi igazgatói értekezleten nagyon sok őszinte szó és mondat hangzott el az üzemeltetői fórum beszélgetésen. Az elnökség is kapott ezáltal visszajelzést arra vonatkozóan, hogy a tagszervezetek több információt várnak el az elnökség, az elnök munkájával kapcsolatban. Az is megfogalmazódott, hogy azok az érdekérvényesítési technikák, melyeket alkalmaztunk ebben az elnökségi ciklusban, azok, nagyon úgy tűnik, nem vezettek olyan kézzel fogható eredményre, amely az életünket jelentősen befolyásoló jogszabály változással járna. Értünk el apró sikereket, születtek a Magyar Közlönyben megjelenő szabályok, amelyek a MaVíz közreműködésével a szolgáltatást jó irányba vitték, de ezek nem voltak annyira érzékelhetők, hogy az alapvető problémáinkat megváltoztassák. Az idei évben ezt a konzultációs sorozatot kell lefolytatni, kiértékelni, megnézni, hogy mekkora és milyen irányú a változtatási igény és utána lehet eldönteni, az akkori információk birtokában, hogy milyen személyi összetétellel érdemes nekimenni a következő MaViz-es ciklusnak.
Abban hiszek, hogy bárkinek a vezetésével is, bármelyik összetételű elnökséggel is megyünk neki a következő elnökségi ciklusnak, a MaVíz egy komoly értéke az ágazatnak. Talán nem túlzás ha azt mondom 10 millió magyar érdekében 20000 munkavállalót, 40 üzemeltető és 120 vízipari céget képvisel. A MaVízben rendkívül nagy szellemi potenciál csoportosul, örülök annak, hogy van igen sok olyan munkatársunk, aki aktívan közreműködik abban, hogy az ország víziközmű-szolgáltatásának színvonala emelkedjen. Ez egy nagyon jó alap, amire építeni lehet. Az, hogy milyen személyek ülnek a hajó kormányrúdjánál, az is fontos, de ezt bízzuk a demokratikus választási rendszerünkre. Az elsődleges az, hogy van sok ezer elkötelezett és hivatástudattal rendelkező vízműves az országban és a MaVíz az a fórum, az a tér, ahol az ő szakmai kompetenciájuk előtérbe kerülhet és amelyből mindenki számára kézzel fogható érték állhat elő.